Segítség az első lépések után is

Egy fejlesztés, beruházás során az egyik legnagyobb feladat eljutni az első lépésig. A sikeres befejezéshez azonban továbbra is kézben kell tartani a folyamatokat. Ebben is tudunk segíteni partnereinknek. Az egyes szakterületeket naprakészen ismerő kollégáink összehangolt munkájának köszönhetően a projekt minden területe gördülékenyen, az ütemterveknek megfelelően haladhat. Ez az egyik feltétele annak, hogy a fejlesztés az előzetes terveknek megfelelően, többletköltség, extra idő és energia ráfordítása nélkül, sikeresen megvalósulhasson.

Partnereinknek a projektmenedzsment terén az alábbi szolgáltatásokat nyújtjuk:

  • projektfinanszírozási ütemterv és cash flow terv összeállítása,
  • a támogatási szerződésben előírt szakmai, pénzügyi feltételek folyamatos kontrollja,
  • kapcsolattartás az intézményrendszer (irányító hatóság, közreműködő szervezet, szaktárcák) képviselőivel,
  • kifizetési kérelmek összeállítása,
  • előrehaladási jelentések elkészítése,
  • projektzáró jelentés elkészítése.